Súlyos: London rövidesen zöld utat adhat az eutanáziának

Jó eséllyel el is fogadják majd az előterjesztést.

Nem fogták vissza magukat...
Katonai repülőgépeket rongáltak meg palesztin aktivisták pénteken a brit királyi légierő (RAF) legnagyobb angliai támaszpontján.
A Palestine Action nevű szervezet két aktivistája a csoport beszámolója szerint a London közelében, Oxfordshire megyében működő Brize Norton katonai repülőterére hatolt be robogókkal, és átalakított kézi tűzoltókészülékkel vörös festéket fújt egy Voyager üzemanyag-utántöltő repülőgép hajtóművébe.
A szervezet erről videofelvételt is közzétett az X-en, mely később a YouTube-ra felkerült (a videó alább tekinthető meg). Közleménye szerint a két aktivista egy másik repülőgépet is megrongált, de erről vélhetően nem készült felvétel.
A Palestine Action 2020-ban alakult azzal a meghirdetett céllal, hogy akadályozza az Izraelt fegyverekkel ellátó nemzetközi vállalatok nagy-britanniai érdekeltségeinek tevékenységét.
A csoport kiemelt célpontjai közé tartoznak a legnagyobb izraeli haditechnikai konglomerátum,
az Elbit Systems nagy-britanniai telephelyei, amelyek ellen a szervezet az elmúlt években több – elsősorban rongálással, épületfoglalással járó – akciót is végrehajtott.
Brit katonai létesítménybe azonban a csoport aktivistái most először hatoltak be.
A Palestine Action a pénteki akcióhoz fűzött magyarázatában kiemelte, hogy Brize Norton repülőteréről naponta indulnak katonai repülőgépek a ciprusi Akrotiriben működő RAF-támaszpontra, az onnan felszálló gépek pedig hírszerzési tevékenységet folytatnak, amerikai és izraeli harci repülőgépeket látnak el üzemanyaggal és „fegyvereket szállítanak a Gázában folyó népirtáshoz”, amelynek Nagy-Britannia így közvetlen részesévé vált.
A csoport szerint az aktivistái által megrongált két repülőgép használhatatlanná vált.
Akrotiri az RAF legnagyobb térségi támaszpontja, és a Cipruson működő többi brit katonai létesítménnyel együtt szuverén brit területnek számít.
Keir Starmer brit miniszterelnök a héten bejelentette, hogy London „készenléti intézkedésként” harci és légi üzemanyag-utántöltő repülőgépeket küld a térségbe, arra az esetre, ha az izraeli-iráni fegyveres konfliktus tovább eszkalálódna.
A Palestine Action pénteki beszámolója szerint a szervezet két aktivistája észrevétlenül hatolt be Brize Norton támaszpontjára, és a két repülőgép megrongálása után észrevétlenül is távozott onnan.
A londoni védelmi minisztérium pénteken nyilatkozatban ítélte el „a légierő eszközei elleni vandalizmust”, és közölte, hogy a rendőrséggel szoros együttműködésben vizsgálja az incidenst.
(MTI)
Nyitókép forrása: X/Képernyőfotó